Bababarát karácsonyfa-díszek 

Idén lesz az első karácsonyunk karácsonyfára veszélyes gyerkőcökkel. Tavaly ilyenkor a kislányom még pocakban volt, a kisfiam pedig akkor tanult éppen segítség nélkül ülni. Mászni mászott már, de felraktuk a karácsonyfát egy asztalkára, és így teljesen kikerült a látóteréből. Na, most ez nem így lesz :D. Dani mászik. Csak már nem a földön, hanem mindenre fel, minél magasabbra. Ha kell, akkor “lépcsőket” is épít magának dobozokból, székekből, mikor mit talál, és mit tud elmozgatni. Ha pedig éppen nem mászik, akkor rohan. Fannitól sem áll ez távol, mert ő meg kacagva nézi, ahogy a bátyja a kanapé háttámláján egyensúlyozva próbálja levadászni a szobai futóka alsó hajtásait. 

A törékeny üvegdíszeket a fentiek miatt idén ki se veszem a dobozból, helyettük alternatívát kerestem, mert dísz nélkül mégis csak egy szobafenyő a karácsonyfa… 

Szerencsére rengeteg ötletes dolog van, ami nem törik, nem vág és nem szúr. A sok egyéb mellett viszont a horgolt díszek sem maradhatnak el természetesen. 

Mivel Mézes Kali nagy sikert aratott a gyerekek körében itthon, ezért őt kicsit módosítva elkészítettem függőnek is. 

Szintén kellett egy manó is, ha már ennyi manó készült idén, a fa sem maradhat nélkülük. 

A hóemberek pedig azért kellettek, hátha meghozzák a havat a fehér karácsonyhoz. 

Mindhárom dísz könnyű és gyorsan elkészíthető. Még jobban leegyszerűsítette volna amúgy a feladatot, ha lettek volna itthon szemek (az előző bejegyzésben írtam már a biztonsági szemecskékről, amikre hónapok óta várok Kínából…). De végül feladtam a várakozást, és mindegyik figurának horgoltam szemet hímzőfonalból. Az utolsó a manó volt, amit befejeztem tegnap délelőtt. Megelégedve nézegettem az elkészült díszeket és közben készítettem magamnak egy bögre teát jutalomból. Ebben a pillanatban megérkezett a postás. Szerintetek mit hozott?! Igen. 300 db biztonsági szemet. Nem tudom, sírjak-e vagy nevessek…  😀

Bemutatkoznak a Fejenagyok

A Fejenagy babák a Gynka Manufaktúra első saját tervezésű amigurumi babái. A babák 100% pamut fonalból készülnek poliészter töltettel, szemük biztonsági szem, hogy a legkisebbeknek is biztonságos játszótársai legyenek. Az alap baba horgolási leírását megtaláljátok az Ingyenes leírások között. Az alap baba módosításával készítem el időről időre a különböző babákat. Most pedig lássuk rövidke történetüket!

A Fejenagyok az angolszász területeken Big Head Doll-ként ismert babák magyarországi leszármazottai. Magyarországra annak idején azért jöttek, mert nagyon szeretik a magyaros ételeket, a gyönyörű tájakat, na és persze a magyarok vendégszeretetét. A letelepedést annyira komolyan vették, hogy még a nevüket is magyarosították Fejenagyra (Petőfi után szabadon… 😀 csak nekik nem széles a tenyerük). Remélhetőleg sok kicsi és nagy magyar gyereknek lesznek társai a mindennapokban és viszonozhatják majd azt a sok szeretetet, amit ők kapnak.

Népes családjukból az első, aki bemutatok nektek: Mézes Kali, aki a közelgő karácsony alkalmából felvette kedvenc, ünnepváró mézeskalács ruháját! Kali egy olyan Fejenagy, aki imádja a telet. Olyannyira, hogy a nyarat át is alussza. Legjobb barátja Hobó, a kalapos hóember, akivel egész télen együtt játszanak. Hobóról bővebben a következő bejegyzésben olvashattok.

Kali módozatának leírása szintén elérhető az Ingyenes leírások menüpontban.